Bemutatkozás
A Schönherz Kollégium a főváros központjában található, aminek rengeteg előnyét élvezhetik az itt lakók. Utazni a város bármelyik részére lehet minimális átszállással: a körúton közlekedő 4-es villamos közvetlenül a kollégium előtt áll meg, segítségével legfeljebb egy-két átszállással majdhogynem bárhova eljuthatunk. A 4-es metró legközelebbi megállója például egy perc utazásra van Újbuda-központ felé. A boltok, bevásárlóközpontok szinte a szomszédban vannak, és ahhoz sem kell 5-10 percnél többet sétálni, hogy elérd az egyetem épületeit.

Beköltözéskor minden kollégista kap egy belépőkártyát, amellyel a bejáratnál kihelyezett forgóvillán keresztül tud jutni. A belépéseket 0-24 órában felügyeli a recepción a portaszolgálat.
A felújított kollégiumban négy darab lift található, amelyek alig 20 másodperc alatt teszik meg a 18 emeletnyi utat. A liftközökben a falra helyezett paneleken először ki kell választani a célállomást, majd leolvasni, hogy a rendszer melyik liftet osztotta ki.
A kolinak van saját biciklitárolója, bérelhető férőhelyekkel, hogy ne kelljen az épület körül olyan helyekre vadászni, amelyek elég biztonságosak, hogy ott merjük hagyni a járművünket. A tároló kapacitása elég nagy ahhoz, hogy kielégítse a bringázáshoz szokott lakók igényeit, valamint ráccsal zárható, melynek a kulcsát a portán lehet csak elkérni.
Szobák
A szobákban 2 darab emeletes ágy található, ágyneművel. Az ágyneműk cseréjét minden második kedden intézi az üzemeltetés, nekünk csak annyi a dolgunk, hogy levisszük a használtat, és átvesszük az újat.
Minden szobában van 4 íróasztal zárható fiókkal, lámpával és párnázott székekkel. A lakóhelyiségekben külön-külön hűtő is van, és hűtőnként még egy fagyasztó rész is rendelkezésre áll, ha hosszabb ideig szeretnénk elraktározni valamit. Minden szobához tartozik saját fürdőszoba, amelyben található egy zuhanyzó, egy mosdókagyló és egy WC. Van továbbá előszoba is, ahol minden lakónak van egy saját beépített szekrénye, tehát a ruhákat sem kell össze-vissza hagyni.
A takarításról a szobalakók maguk gondoskodnak. A gondnokok két havonta ellenőrzik a szobák tisztaságát, amely ha nem megfelelő, akkor következő ellenőrzést rendelnek el. Ha ez sem megfelelő, akkor már sajnos ki kell fizetni az üzemeltetés által biztosított takarítást.
Vendégfogadás
Bármely, a kollégiumban élő lakó fogadhat legfeljebb öt vendéget nappalra, ezt szintén a recepción teheti meg. Ekkor teljes felelősséget vállal a fogadó a vendégért, amíg ő az épületben tartózkodik, illetve a vendégnek el kell hagynia az épületet hajnali 4 óra előtt. A saját hallgatóink vendégfogadó nélkül bejuthatnak az épületbe, ehhez a recepción kell vendégkártyát kérniük a VIK-es diákigazolványuk felmutatásával.
Éjszaka is lehetőség van a látogatók bentmaradására, de egy fokkal kötöttebb keretek között. Mindenki egy éjszakai vendéget fogadhat, aki a következő nap délután 4 óráig tartózkodhat itt. Ennek a költsége vendégenként 800,- Ft/éj, amit a vendégfogadó számára írnak ki befizetendő tételként a Neptun rendszeren keresztül. Itt érdemes megjegyezni, hogy saját hallgatóinknak is szüksége van egy vendégfogadóra ahhoz, hogy éjszakára bentmaradhassanak.
Szintek
A Schönherz Kollégiumban a közösségi élet alapegységeként szoktuk emlegetni az úgynevezett szintközösségeket. Egy szinten 16 lakószoba található, melyből egy a nevelőtanáré, a maradék 15-öt pedig az oda felvételt nyert 4-4 ember használhatja. Az alábbiakban szeretnénk bemutatni, hogy mivel segíti a kollégium a fent említett ~60 ember mindennapjait.

Szinte minden lakószinten (kivétel a 2. emelet – az ezen a szinten lakók konyhaszekrénye a 3. emeleten található) van egy jól felszerelt konyha, valamint minden konyhában található 16 darab számozott és kulccsal zárható szekrény. Ezekbe a szobák bepakolhatják a konyhai eszközeiket, melyeket nem szeretnének közkinccsé tenni. A konyhaszekrényéhez tartozó kulcsot mindenki a beköltözéskor kapja meg személyesen, és kiköltözéskor kell visszaszolgáltatnia a portán.
Minden konyha rendelkezik 2 darab elektromos tűzhellyel, egyenként 4-4 főzőlappal, egy sütővel és egy mikrohullámú sütővel, melyet bármikor kicseréltethet a szint, ha már nem melegíti meg eléggé a hozott ételt. Tehát, ha valakinek főzni támad kedve, ne féljen, lesz rá lehetősége, viszont az edényeket – és természetesen az alapanyagokat – mindenkinek magának kell beszereznie.
Azonban ha valaki nem konyhatündérként érkezik ide, akkor se marad éhen: a kollégium környékén rengeteg étkezési lehetőség van. Nagyjából 10 perc sétára található például a Stoczek Melódin Menza, mely ugyan nem a középiskolából jól megszokott, hónap elején befizetős menza, de így is nagyon baráti áron, diák-pénztárcához szabva juthatunk hozzá főtt ételhez. De a szomszédban található több kínai étterem is, valamint a házhozszállítás is egy jól bevált módszer. Egy jó ötlet lehet az is, hogy a kollégiumban a társaságok összefogjanak, és nagyobb mennyiségben, olcsóbban együtt főzzenek valamit. Vannak olyan öntevékeny körök, amelyek a hét különböző napjain finom, frissen sült vacsorát tudnak biztosítani a bentlakóknak.

A 20-as szoba a pihenni vágyó lakók kedvenc helye, a szint klubszobája. Majdnem mindegyik szinten van, és a szintközösségek saját maguknak alakíthatják ki, akár ki is festhetik. Általában fotelekkel és kanapékkal van tele, de van, ahol hűtőt vagy játékkonzolt is beszereznek a szint lakói. A 2. emeleten a közösségi szoba helyén szauna található.
Majdnem minden szinten található egy tanulószoba, ahol a tanulni vágyók nyugodt körülmények között sajátíthatják el a tananyagot. A tanulást segítendő még egy whiteboard tábla is helyet kapott a tanulókban, hozzá filceket pedig minden szinten a szintfelelőstől lehet kérni.
Mosóhelyiség minden második (páratlan) szinten található. Tartalmaz egy programozható mosógépet, amely minden funkciót ellát, amit egy modern gépnek tudnia kell, valamint egy szárítógépet, melyet csak be kell állítani, és fél óra alatt megszárítja a frissen mosott ruhákat. A kollégistának csak annyi a teendője, hogy beállítja az óráját, hogy időben odaérjen a mosás/szárítás végére. Mosógép található még ezen felül a 6., a 10. és a 16. emeleten is.
Felmerülhet a kérdés: hogy tartunk tisztán ennyi közös helyiséget, folyosót? A kollégium üzemeltetése minden hétköznap kitakarítja őket. A folyosókat felmossák és a konyhákat kisöprik. Egyedül a szobák, és a közösségi helyiségek azok, amelyeket minden szint lakói saját maguk takarítanak ki. A megtelt szemeteszsákkal sem kell emeleteket mászkálni az illetőnek, mert minden szinten van szemétledobó, ahol szelektíven lehet gyűjteni az üvegeket, papírokat, műanyag flakonokat. Az ezekbe nem illő hulladék pedig a ledobón keresztül egy alagsori tárolóba juttatható.
9 dolog, amiért megéri a Schönherzben lakni
- Teljesen felújított, 18 emeletes egyetemi kollégium Újbuda szívében, ahonnan a Műegyetem bármelyik épülete tíz perc sétán belül elérhető
- 24 m2-es négyágyas szobák saját hűtővel, beépített szekrénnyel, íróasztallal és fürdőszobával
- Minimális hozzájárulásidíj fejében hozzáférés a gigabites internethálózathoz
- Mind a 16 lakószinten konyha (zárható konyhaszekrénnyel) és tanulóhelyiség (whiteboard táblával), valamint a legtöbb szinten mosó- és szárítógépek állnak a kollégisták rendelkezésére
- Szórakozó helyiségek a fölszinten és az első emeleten, melyek pulttal, csocsóval, billiárddal, dartssal, léghokival valamint fotel boxokkal várják a kollégistákat és külsősöket egyaránt.
- 5 dedikált gólyaszint a leendő elsőéves hallgatók számára, saját közösségi klubszobával.
- Extra szolgáltatások szerte az egész kollégiumban: konditerem, ping pong és box terem, szauna, szakmai műhelyek és stúdiók, streetball pálya és biciklitároló – csak hogy néhányat említsünk.
- Az évtizedekre visszanyúló „schönherzes közélet” a maga több, mint 60 öntevékeny körével és csoportjával számtalan egyedülálló lehetőséget biztosít mindenki számára, aki szeretné új dolgokban kipróbálni magát egyetemi tanulmányai mellet
- Végezetül pedig: a kollégiumi elhelyezés díja csupán 9320 forint / hó (állami ösztöndíjas hallgatók esetén)
Jeletkezéssel kapcsolatban keresd fel a kefir.bme.hu oldalt, illetve a szociális alapon történő jelentkezéshez a mueper.bme.hu oldalt is!